|
|
|
|
|
A TORINÓI LÓ
(egy szalvétára)
filmnovella
Jó száz évvel ezelőtt, 1889 egy maihoz hasonló napján Torinóban Friedrich Nietzsche kilép a Via Carlo Alberto hatos számú házának kapuján, talán hogy sétáljon egyet, talán a postára, a leveleiért. Nem messze, vagy akkor már nagyon is messze tőle, egy konfliskocsis – úgymond! – csökönyös lovával bajlódik. Hiába noszogatja, a ló nem mozdul, mire a kocsis – Giuseppe? Carlo? Ettore? –elveszíti a türelmét, és ostorával verni kezdi az állatot. Nietzsche a föltehető csődülethez ér, s a dühtől nyilván már tajtékzó kocsis kegyetlen színjátéka ezzel be is fejeződik. Az óriás termetű, dús bajuszú úr ugyanis – a nézők alig titkolt derültségére – váratlanul a kocsishoz ugrik, és zokogva a ló nyakába borul. Házigazdája viszi haza, két napig mozdulatlanul és némán fekszik egy heverőn, még kimondja a kötelező utolsó szavakat („Mutter, ich bin dumm”), aztán szelíd háborodottként anyja s nővére felügyelete alatt még tíz évig él. Hogy mi lett a lóval, nem tudjuk.
(Legkésőbb Torinóban, 1979)
I. Az istállóban
Ohlsdorfer és a lánya nézik a lovat. A ló alig eszik az eléje rakott szénából.
LÁNY: Öreg.
Ohlsdorfer visszakézből pofon vágja, a lány elesik. Feltápászkodik, visszamegy az apja mellé.
OHLSDORFER: Nem öreg.
Nézik a lovat. Nem mozdulnak. A ló nem nyúl a szénához.
II. A konyhában
Ohlsdorfer fát vág a tűzhely mellett. Hátul a konyha egyik félhomályos sarkában nagy rakás egymásra hányt tűzifának való. Mert egyetlen tér a ház: itt van a konyha, itt vannak az ágyak, itt van a fásszín, a kamra stb. - minden egyetlen térben, de az egészet konyhának nevezik.
Ohlsdorfer összegyűjt egy ölnyit, és odaviszi a sparherthez. Tesz a tűzre, a parázs lángra kap.
A lány vizet melegít, aztán krumplit hámoz. Kopogás. A lány a bejárati ajtó felé fordul. A férfi nem hallja. Újabb kopogás. A lány az apjára néz. Az még mindig nem hallja. Harmadik kopogás.
LÁNY: Valaki kopog.
OHLSDORFER: Senki nem mászkál ilyen ítéletidőben.
Újabb kopogás, ezúttal a bejárati ajtó melletti ablak üvegét kocogtatja meg valaki.
Ohlsdorfer lassan leereszti a földre a baltát, de nem engedi el. Int a fejével a lánynak, hogy menjen, nézze meg, ki az. A lány felkel, előre megy a bejárati ajtóhoz, kiemeli a vaspántokat, amelyek keresztbe vannak vetve az ajtón, majd a kulccsal kinyitja a zárat. Vár egy pillanatig, hátra lép, aztán kinyitja az ajtót.
VALAKI: Van valami munka?
A lány ijedten visszahőköl. Rémülten nézi a látogatót, de nem bír mozdulni, csak mered rá, mintha megigézték volna. Aztán hirtelen bevágja az ajtót. Hisztérikusan elfordítja a kulcsot a zárban, és visszateszi a vaspántokat a helyükre. Hátrálva megy vissza a konyhába. Ohlsdorfer az egyik ablaknál áll, és próbálja oldalról kifigyelni, ki áll odakint. Nem lát semmit. Visszamegy a helyére, leül a bakra, a kezébe veszi a baltát, és a lányra néz.
OHLSDORFER: Na?
A lány rémülten néz maga elé.
OHLSDORFER: KI volt az?
LÁNY: Nem tudom.
OHLSDORFER: Mit akart?
LÁNY: Nem tudom.
OHLSDORFER: Akkor ne foglalkozz vele.
Megint felkel, odamegy az előbbi ablakhoz, kinéz megint oldalról, de nem lát senkit. Visszamegy a helyére.
OHLSDORFER: Felejtsd el.
Hasítani kezdi a tüzifát.
A lány leül a konyhaasztalhoz. Ránéz az apjára.
LÁNY: Vissza fog jönni.
A férfi harmadszor is feláll, és odamegy az ablakhoz.
Senki nincs odakint.
Ohlsdorfer nyugtalan.
III. Az istállóban
Nézik a lovat.
A ló lassan rág.
LÁNY: Alig eszik.
OHLSDORFER: Majd fog.
A ló csak áll, s van a tartásában valami, amitől olyan érzést kelt, mintha enyhén imbolyogna. Abbahagyja a rágást is. Ohlsdorfer odalép hozzá, megfogja a zabláját, és belenéz a szemeibe. A ló tekintete zavaros. Idegesen el akarja rántani a fejét.
IV. A konyhában
Ohlsdorfer élezi a baltát. Lábbal hajtja a köszörűgépet. Néha egészen közel emeli a balta élét a szeméhez, és hosszasan vizsgálgatja.
A lány főz a sparthertnél.
Felemeli az egyik lábos tetejét, felcsap a gőz.
LÁNY: Kész.
Esznek. A balta ott van Ohlsdorfer lábánál, a hokedlijének támasztva.
A lány kezében megáll a kanál, felnéz, nem mozdul.
LÁNY: Hallotta?
A férfi megrázza a fejét. Eszik tovább.
OHLSDORFER: Egyél.
LÁNY: Kopogott.
OHLSDORFER: Ki fog hűlni.
V. Az istállóban
Nézik a lovat. A ló nem eszik.
OHLSDORFER: Adj neki a friss szénából.
A lány hoz egy vasvillányit, berakja a ló elé az etetőbe.
LÁNY: Nem eszik.
Állnak, nem mozdulnak, nézik.
LÁNY: Adok neki inni.
Elviszi az itatóvedret, kicseréli benne a vizet, és visszateszi a ló elé. A ló belehajol, iszik.
LÁNY: Iszik.
Nézik a lovat.
.
VI. A latrinán
A lány mozdulatlanul ücsörög az ülőkén.
Valami zaj üti meg a fülét.
Berohan a házba.
LÁNY: Hallotta?
A férfi egy nagy rönköt húz éppen a sparhert felé. Aztán nekilát a baltával.
LÁNY: Hallotta?
OHLSDORFER: Nem.
Leereszti a baltát, odamegy a bejárati ajtó melletti ablakhoz, kinéz. Aztán csak fülel.
Az asztalon a tányérokban gőzölög a leves.
LÁNY: Jöjjön enni.
Esznek.
OHLSDORFER: Milyen volt?
A lány hallgat.
OHLSDORFER: Milyen volt?
LÁNY: Nem tudom.
OHLSDORFER: Valamit csak tudsz .?!
LÁNY: Fehér lehetett a ruhája. Vagy olyan . ezüst.
OHLSDORFER: De milyen volt?
LÁNY: Olyan . csendes.
OHLSDORFER: Csendes .!
LÁNY: De nagyon csendes!
OHLSDORFER: Hát, még?
LÁNY: Túlságosan csendes, apa.
A férfi abbahagyja az evést. Felkel, kinéz megint az ablakon. Semmi. Visszamegy, elkezdi újra vágni a rönköt.
A lány is odamegy az ablakhoz. Nincsen odakint senki.
LÁNY: Félek.
.
VII. Az istállóban
LÁNY: Csak iszik.
Ohlsdorfer nem szól semmit, csak nézi a lovat.
LÁNY: Nem is nyúlt a szénához. Pont ő.
OHLSDORFER: Majd fog.
LÁNY: Csak iszik.
Zajt hallanak a kinti tombolásban. Kimennek. Ohlsdorfer mozgásán is látszik, hogy óvatos. Lassan, körbe-körbenézve visszamennek a házba. A férfi a rönkhöz megy, fel akarja venni, de a balta nincs a helyén. Keresi a felvágott hasábok közt, ideges. Aztán megtalálja. Elkezdi megint vágni a rönköt. Tesz a tűzre. A parázs lángra kap.
A lány az ágyon fekszik. Nézi a mennyezetet.
OHLSDORFER: A vacsorával mi lesz?
A lány lassan feltápászkodik. Elkezdi csinálni a vacsorát. Odarak mindent az asztalra.
Esznek.
Kint változatlan erővel tombol a vihar.
LÁNY: Már ez az ötödik napja. Hogy nem áll el.
Ohlsdorfer fel se néz a tányérjáról.
LÁNY: És nem is világosodott ki.
OHLSDORFER: Egyél.
A lány nem nyúl az ételhez. Nézi az apját. Aztán elkezd enni, néhány falat után abbahagyja. Iszik egy pohár vizet. Aztán még egy pohárral. Aztán még eggyel.
LÁNY: Ötödik napja.
OHLSDORFER: Most már elég. Egyél inkább.
VIII. A kútnál
A lány két vödörrel megy a kúthoz az udvaron. A tartásán látszik, hogy fél. Vizet húz fel, teletölti az egyik vödröt. Hirtelen abbahagyja, felnéz, hallgatózik a viharban. Visszaereszti a láncot. A másik vedret már nem tölti meg. Visszarohan a házba.
IX. Az istállóban
A férfi vizsgálja a lovat. A zablánál fogva közel húzza magához az állat fejét. Szétfeszíti a száját. Hosszan vizsgálgatja a fogait, a nyelvét. Aztán elkezdi tapogatni, ütögetni a fülét, a marját, a hasát, nyomkodja, tapogatja, aprókat ütögetve végigvizsgálja az egész testét. Végül mind a négy lábát hosszan, alaposan végignyomkodja. Hátra megy az állásban, és lehajol: gondosan megnézi az állat székletét. Megszagolja a vizeletét.
Bejön a lány.
LÁNY: Itt van a közelben.
Az apja dühösen rákiabál.
OHLSDORFER: Inkább hozzál vizet.
LÁNY: De még van neki.
OHLSDORFER: Azt mondtam, hozzál vizet!
A lány engedelmeskedik, s a dézsából hoz egy friss veder vizet, odateszi a ló fejéhez, de az még csak oda se fordul.
Nem iszik.
A lány szorosan az apja mellé áll.
Nézik a lovat.
X. A konyhában
Alszanak.
A lány felébred. Felül. Hallgatózik.
LÁNY: Nem ment el.
Ohlsdorfer is felül az ágyában. Kikászálódik, félig ruhástól feküdt. Odamegy az ablakhoz, és hosszan kémlel kifelé. Aztán visszafekszik.
OHLSDORFER: Aludjál már.
Ohlsdorfer megigazítja magán a takarót. A balta ott van mellette, hogy elérje kézzel.
XI. A konyhában
Ohlsdorfer és a lánya a kredenc aljából köteleket húz elő. Válogatnak. Az egyik jó, a másik nem. Ha elég vastag a lány kezében a kötél, Ohlsdorfer bólint, tegye félre.
Ohlsdorfer megszámolja, mennyi gyűlt össze. Négy. Bólint.
Aztán hátra megy a konyha ellenkező szögletébe, ahol a szerszámok vannak. Kiválaszt négy vaséket. Fogja a baltát, az éket, int a lánynak.
XII. Az istállóban
Állnak a négy kötéllel meg az ékekkel a kezükben. De nem mozdulnak.
A ló a hátsó két lábára rogyva az állásban. A mellső kettőn még bír állni.
Imbolyog.
Lassan leteszik a kötelet meg az ékeket.
OHLSDORFER: Vidd vissza a házba.
A lány összeszedi a köteleket meg az ékeket, és visszarohan a viharban.
Ohlsdorfer megáll a ló fejével szemben. Próbál belenézni a szemébe. Az állat tekintete már egészen merev.
Nézik egymást.
A férfi felemeli a baltát, és lesújt az állat fejére. Azt pont a koponya közepén éri az irgalmatlanul nagy ütés.
Azonnal összecsuklik.
XIII. A kert végében
A ház mögötti kert végében, vagy száz méterre az épülettől Ohlsdorfer és a lány erősen zihálva megállnak egy percre pihenni. A ló túl nehéz kettejüknek. Körülöttük nem csillapodik a vihar. Ohlsdorfer int a lánynak, újra lehajolnak, megfogják a döglött állat lábait, és vonszolják tovább.
Aztán a férfi int, megállnak, s zihálva próbálják összeszedni maradék erejüket.
Ohlsdorfer ás. A lány még zihálva guggol a mélyülő gödör szélénél. Aztán ő is megragad egy másik ásót, és segít az apjának.
Még egy méteres mély sincs a gödör, amikor abbahagyják. Belerángatják a tetemet a gödörbe, s valahogy megpróbálják betemetni földdel. De a föld mintha nem volna elég, hol az egyik lába látszik még ki, hol a fejéből egy darab.
Lassan végeznek.
Iszonyatos erővel fúj a szél.
Teljesen előre kell hajoljanak, ahogy küszködnek vissza a ház felé. A lány folyton odasodródik az apja oldalához.
OHLSDORFER: Gyere már mögöttem!
A lány mintha nem hallaná. Továbbra is az apja oldalán marad, szorosan mellette, és riadtan néz körbe-körbe meg hátra, ahogy haladnak előre a viharban.
XIV. A konyhában
A lány az ablaknál áll.
Ohlsdorfer egy faoszlopot próbál felvágni a konyha másik oldalán.
A sparhertben ég a tűz.
Kopogás.
Ohlsdorfer abbahagyja a munkát.
OHLSDORFER: Eredj, nézd meg.
LÁNY: Én nem hallottam semmit.
OHLSDORFER: Azt mondtam, nézzed meg!
A lány arcán látszik, hogy retteg. De leszedi a vaspántokat a bejárati ajtóról, kinyitja a zárat, aztán egy mozdulattal kirúgja az ajtót.
Odakint nincs senki.
XV. A konyhában
A lány az ablaknál áll. A bejárati ajtó előtti udvart lesi.
A férfi egy fél szekér darabjait aprítja föl.
LÁNY: Vissza fog jönni.
A sparhertben ég a tűz. A lábosban lobog a víz.
Odakint tombol a vihar.
Sötét van.
A hatodik nap.